Vájisláh Hetiszakasz

Miért pont csípője károsult a harc során?

Amint Jákob egyedül maradt tusakodott vele egy angyal. Ez az angyal Ézsau védőszelleme volt.

Végigelemezte Jákob múltját: Gyengeséget, hibát, bűnt keresett és szándékozott fölfedni Jákob múltjában, hogy így támadható, sebezhető legyen. ›› És látván, hogy nem bír vele‹‹, mert nem fedezett fel rajta hibát, ››megérintette csípőjének forgócsontját‹‹, vagyis megtámadta azon a helyen, ahol mégis vétkesnek hitte, azaz: hogy két nőtestvért vett feleségül, Leáht és Ráchelt. Ez okozta, hogy kisebb sérelmet ejthetett rajta, hogy kificamíthatta csípőjének forgócsontját.

Egy másik magyarázat szerint, azért okozott az angyal sérülést Jákob csípőjén, hogy bicegjen a lábán, és olyan színezete legyen, mintha meghajolna, hajbókolna Ézsau előtt, hogy így is védve legyen a lehetséges testvéri támadás elől.

A tanulság ebből: hogy az embernek, minél több jó cselekedetet kell tennie az életben, hogy így is védhetővé váljon, és mintegy erős pajzs védje őt életútján és azután is, ahogyan az Atyák tanításaiban is írva van:

›› Minden jó cselekedettel, amit ember tesz, vagyis minden micvával, amit teljesít, egy ügyvédet, illetve szószólót szerez magának, ezzel szemben minden elkövetett bűnnel egy vádló születik. A megértés és a jó cselekedetek védőpajzsul szolgálnak a büntetés elhárítására.‹‹ Eliezer ben Jákob rabbi

A tusakodás, a harc rajta hagyta nyomát (sántított), de ősatyánk győztesen került ki belőle, megváltva és a küzdelemben átalakulva, ez volt mindig Izrael sorsa is, amely tőle kapta nevét.

Balog Dániel

Hétköznapi és Sábeszi imaidők Reggelente 7:15 - 08:00 Vasárnap 8:00 - 08:45 Péntek este 19:00 Szombat reggel 09:30

Kapcsolati információk

Bethlen téri Zsinagóga • Heichal Jehuda

István utca 15.
1078 Budapest
Telefonszám
(061) 342 6170
Emailinfo@bethlenter.hu