Habilitáltak dékánhelyetteseink – Nemzeti Közszolgálati Egyetem

B. Balázs Benjáminnak , a Bethlen téri zsinagóga egyik elöljárójának szeretnénk sok sikert kívánni a továbbiakhoz, nagyon büszkék vagyunk rá.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem két dékánhelyettese is sikeresen teljesítette a habilitációs eljárás nyilvános részének követelményeit. Ezzel Dr. Budai Balázs, az ÁKK mb. oktatási dékánhelyettese és Dr. Jobbágy Zoltán ezredes, a HHK nemzetközi és tudományos dékánhelyettese számára is megnyílt a lehetőség az egyetemi tanári cím megszerzésére.

“A közigazgatási reformok tanulságai”- ez volt a címe Budai Balázs hétfői habilitációs előadásának. Az Államtudományi és Közigazgatási Kar Szakigazgatási és Szakpolitikai Intézet egyetemi docensének az elektronikus közigazgatás, a közigazgatási modernizáció, a rugalmas foglalkoztatás a közigazgatásban és a csúcstechnológia a közigazgatásban a kutatási területe. Az NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola témavezetőjének habilitációs vitája a digitális állam hivatali infrastruktúrájának kihívásairól szólt. A habilitációs bíráló bizottság elnöke Prof. Dr. Patyi András rektor volt.

Dr. Jobbágy Zoltán ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Összhaderőnemi Műveleti Tanszék egyetemi docense habilitációs előadásában a felkelés elleni műveletekről értekezett. Az NKE Hadtudományi Doktori Iskola témakiírójának kutatási területe a szövetségi összhaderőnemi műveletek elmélete és gyakorlata. A dékánhelyettes habilitációs vitájának címe “Clausewitz és a nem-háromsági háború” volt.

A habilitáció, illetve a habilitálás a PhD-tudományos fokozatot követő cím megszerzését jelenti. Az a folyamat, amelynek során a doktori fokozattal rendelkező oktató nyilvános előadásokon tesz tanúbizonyságot oktatói rátermettségéről, szakmai és tudományos tevékenységéről és előadókészségéről. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Nemzeti Felsőoktatási Törvényben, valamint az Egyetem Alapító Okiratában foglaltak alapján a társadalomtudományok, valamint a műszaki tudományok tudományterületeken ítél oda habilitált doktor (Dr. habil.) címet. A habilitált doktor cím az Egyetemi Habilitációs Bizottság elnökéhez benyújtott kérelem alapján lefolytatott habilitációs eljárás eredményeként nyerhető el. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXIX. törvény 28.§[1] szerint az egyetemi tanári kinevezés előfeltétele a habilitáció vagy azzal egyenértékű nemzetközi felsőoktatási oktatói gyakorlat.

A habilitációval kapcsolatban további részletek az egyetem honlapján olvashatóak:

http://uni-nke.hu/kutatas/habilitacio

http://akk.uni-nke.hu/kutatas-es-tudomanyos-elet/esemenyek_-konferenciak/2017/02/23/habilitaltak-dekanhelyetteseink

Hétköznapi és Sábeszi imaidők Reggelente 7:15 - 08:00 Vasárnap 8:00 - 08:45 Péntek este 19:00 Szombat reggel 09:30

Kapcsolati információk

Bethlen téri Zsinagóga • Heichal Jehuda

István utca 15.
1078 Budapest
Telefonszám
(061) 342 6170
Emailinfo@bethlenter.hu