A 10 csapás tradicionális értelmezése

A Rabbinikus források egy része, úgy értelmezi a 10 csapást, mint egy büntetést, amiért a fáraó elutasította az Ö-való szavát, és az egyiptomiak bálványimádók voltak.

Az első csapást egy midrás így értelmezi:” Miért vált a víz vérre?  

Azért, mert a fáraó és az egyiptomiak bálványozták a Nílust, és az Ö-való azt mondta:” Először az Isteneikre csapok le, majd az egyiptomi népre.”

Hasonlóképp, Rambam, a 12. századi kommentátor azt mondja: Az Örökkévaló elsősorban nem azért bünteti a fáraót, mert rabszolgasorba küldte a zsidó népet, hanem azért, mert elutasította az Örökkévalót, és a parancsait. Az utolsó csapás, az elsőszülöttek halála, az egyiptomi népet, és egyben a legláthatóbb Istenüket, a fáraót célozza meg, aki elveszíti legidősebb fiát, ezzel elveszítve Egyiptom trónörökösét.

Az elsődleges célja a csapásoknak, hogy bebizonyítsa az Ö-való példátlan erejét. A fáraó mágusai elő tudták állítani az első két csapást- vér és békák-, de a tetveknél elbuktak. Számos kommentátor a „l’hotzi” szóval magyarázza ezt a bukást, ami azt jelenti „kihozza”. A vér és a békák előállításához csupán egy meglévő anyag átalakítására van szükség: az Ö-való Mózesen és Áronon keresztül a vizet vérré változtatja, majd-feltehetőleg már létező- békákat hoz elő a vízből. Ezzel ellentétben, az Ö-való megteremti a tetvet. Csakis az univerzum megalkotója alkothat bármiféle újat. Ezek a leutánozhatatlan csapások meggyőzik a fáraót és népét az Ö-való felülmúlhatatlan erejéről, és egyben hitet adnak Izrael népének.

További bizonyítékként, egy midrás megjegyzi a bibliai leírását a jégesőnek, amely jégből és tűzből áll össze:

Képzeljünk el 2 népet, akik folyton hadban állnak egymással, de amikor a királynak szüksége van rájuk egy csatában, kibékíti őket, ami által közösen eleget tudnak tenni a király kérésének. Hasonlóképpen a tűz és a jégeső is ellenségesek egymással, de amikor arra került a sor, hogy harcba szálljanak Egyiptommal, az Ö-való békét kötött közöttük, és közös erővel legyőzték az Egyiptomiakat.

A midrás további értelmezésében a jégeső egy előre jelzés a büntetésre, amellyel az Ö-való fogja sújtani Gógot és Magógot abban a háborúban, amely a messiási időszakot megelőzően következik be. Az izraeli nép rabszolgaságból való megszabadítását a világ megszabadításával összekötve a midrás hallgatólagosan igazol minden erőszakot, mint szükséges eszközt, ahhoz, hogy a történet mindenképpen pozitív véget nyerjen. Azon túl, hogy a 10 csapás egy büntetés az egyiptomi népnek, ugyan úgy egy hatalmas lépés a világ megváltása felé.

myjewishlearning.com/article/the-ten-plagues/

Hétköznapi és Sábeszi imaidők Reggelente 7:15 - 08:00 Vasárnap 8:00 - 08:45 Péntek este 19:00 Szombat reggel 09:30

Kapcsolati információk

Bethlen téri Zsinagóga • Heichal Jehuda

István utca 15.
1078 Budapest
Telefonszám
(061) 342 6170
Emailinfo@bethlenter.hu