Ki Távó Hetiszakasz

Amíg ezt a fáklyát viszem a kezemben, az emberek látnak engem!

Az átkok kollektív, nem egyéni jellegűek. Mind feltételesek, arra az esetre, ha teljesen elszakad a zsidó nép a Tóra törvényeitől. Ez azonban sohasem történt meg az egész néppel.

Sajnos, ebben a hetiszakaszban ( Ki Távó), felsorolt bajok szószerint bekövetkeztek a múltban. Hogy, mégis túlélte a zsidóság az I-teni büntetést, azt annak a ténynek köszönhető, hogy mindig voltak köztük igaz emberek.

›› Tapogatózni fogsz délbe, mint a vak tapogat a sötétben‹‹

Rabbi Jószé mondta: Mindig bántott, hogy hogy nem tudtam megmagyarázni ezt a verset, hogy mi  különbség van a vak számára abban, hogy világosságban vagy sötétségben tapogatózik!?

Amíg egyszer az úton járva, egy vakkal nem találkoztam, égő fáklyával a kezében. Fiam!  mondtam neki, miért viszed ezt a fáklyát, hiszen nem láthatod fényét? Barátom, – felelte a vak- , igaz, hogy nem látok, de amíg ezt a fáklyát viszem a kezemben, az emberek látnak engem, megsajnálnak és megóvnak a gödröktől, tüskéktől és bogáncsoktól. ( Megilla 24b)

A feleslegesnek látszó ››sötétben‹‹ szó csak nyomatékosabban emeli ki a bajt, amely Izraelt érheti, ha letér a Tóra ösvényéről: ››délben‹‹ is úgy tapogatóznának, mint a vak a sötétben, egyetlen fénysugár nélkül, és nem lenne, ami felkeltse az emberek szánálmát szerencsétlensége iránt.

Balog Dániel

Hétköznapi és Sábeszi imaidők Reggelente 7:15 - 08:00 Vasárnap 8:00 - 08:45 Péntek este 19:00 Szombat reggel 09:30

Kapcsolati információk

Bethlen téri Zsinagóga • Heichal Jehuda

István utca 15.
1078 Budapest
Telefonszám
(061) 342 6170
Emailinfo@bethlenter.hu