Lezárják a Gázai övezetet

11 napra lezárják a Gázai övezetet Szukot első napjától kezdve-jelentette be a Védelmi Minisztérium hétfőn.

A Legfelsőbb Bíróság növeli a Haredi zsidóság besorozását az IDF-be

“A törvény alkotmányellenes, aránytalan, és az egyenlőséget befolyásolja”

Soros György olyan szervezeteket támogat, amelyek célja Izrael bojkottálása.

A napokban olyan dokumentumok szivárogtak ki, amelyek azt bizonyítják, hogy Soros György olyan szervetek támogatásában vesz részt, amelyek fő célja, Izrael bojkottálása.

A Svájci szállodatulajdonos, aki megszabta a zsidóknak, hogy zuhanyozzanak medencézés előtt, nagyon sajnálja amit tett.

A svájci hotel menedzsere megszólalt a történtekkel kapcsolatban és úgy véli rosszul döntött amikor figyelmeztetését egyenesen a zsidó vendégeknek címezte.

A legtöbb Izraeli civil esküvőt szeretne kötni Izrael Államán belül

Egy felmérés szerint az Izraeli zsidó vallású fiatalok nagy része azt szeretné, ha több opciójuk lehetne a házasság kötésre Izrael Államában.

Az Ortodox Londoni Rabbik bojkottálnának egy zsidó kulturális centrumot, az LGBT programjaik miatt

Egy csoport Ortodox rabbi, arra hívta fel gyülekezetük figyelmét, hogy a város JW3 zsidó kulturális centrumát bojkottálni kell az LGBT szervezésű programjaik miatt.

A zsidó fiú, aki 8.15 millió dollárt nyert pókeren egy pár kettessel

Scott Blumstein: Soha nem gondolta volna, hogy pont azt a lapot kapja majd a kezébe, amivel világbajnok lehet.

Netanyahu Magyarországra látogatott

Délután közösen ellátogatnak a Dohány utcai zsinagógába, ahol a MAZSIHISZ képviselőivel való találkozásra is sor kerül.

Mi lehet ezután?! Az Izraeli Rabbinátus fekete listára tette a rabbikat.

Már 160 rabbi szerepel azon a bizonyos „fekete listán”- az elismert  amerikai ortodox rabbikat is beleértve – amelyet, az izraeli Főrabbinátus vezet azokról a rabbikról, akik irányában “bizalmatlanok lettek” .

Miért fontos foglalkoznunk a betéréseket szabályozó törvényjavaslattal?

Azzal ha Izrael úgy dönt, hogy többé nem fogadja el a különböző közösségek betéréseit, kimondja, hogy nem fogadja el a zsidóságot teljes mivoltában, és bezárja ajtóit azok előtt, akiket közössége nyílt karokkal fogadott be, és akik nagy számban segítették és segítenék ezentúl is a zsidóság mindennapi fejlődését és életét.